HTML

Indiai asztrológia

A csillagok állásából megismerheted a karmádat, megtudhatod, hogy milyen természettel és képességekkel rendelkezel, milyen élethelyzeteket tartogat számodra a jövő, és hogyan tudsz jobban élni a lehetőségeiddel.

Rovatok

1%

Linkblog

Miner

Feedek

KÖNNYEN ÉS GYORSAN A SIKERHEZ

2014.12.02. 22:30

bölcs.jpgKedvező csillagzat szerdán

Manapság mindenki könnyen és gyorsan szeretne sikeressé válni. Ez általában nem jó hozzáállás, hiszen az igazi eredményekért meg kell dolgozni, és a könnyen jött siker könnyen el is ronthatja az embert. Ugyanakkor meg is lehet érteni ezt a hajlamot, hiszen az ember természeténél fogva a boldogságra vágyik, és nem a kemény munkára vagy próbatételekre.

Szóval naplopók és álomszuszékok figyelem, 'csak ma, csak most és csak itt' egy 'könnyen, gyorsan, jót' lehetőséget fogok ajánlani. A védikus holdnaptár szerint e hét szerdán (2014.12.03.) siker (szidha) nap lesz, ami azt jelenti, hogy mindazok a törekvéseink, amelyeknek kezdetét e napra időzítjük, sikerrel fognak járni. Egyben a nap természete kétszeresen 'könnyű és gyors' lesz, tehát könnyen és gyorsan válhatunk sikeressé.

Ez még inkább igaz, ha olyan célokat tűzünk ki, amelyek illeszkednek az ésszerű lehetőségeinkhez, a karmánkhoz és a horoszkóp állásainkhoz. Ezért érdemes megismerni a védikus születési horoszkópunkat, amely a sorsunk lenyomata.

Ha érdekel a születési horoszkópod, keress meg bátran :)

Szólj hozzá!

Címkék: asztrológia india horoszkóp csillagzat indiai asztrológia kedvező csillagzat dzsjótis muhúrta

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagzat.blog.hu/api/trackback/id/tr776953109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása